Azt vettem észre régen magamon, hogy úgy irányítottam a gyereket, mintha a saját testemet tettem volna jobbra, aztán balra, utasításokkal. "Menj ide! Csináld azt! Legyél ilyen! Készülj el! Rakd onnan!" Utasítások, amik mögött jócskán az a gondolat áll, hogy csinálja valaki azt, amit én akarok, különben nagy baj lesz. Nálatok is van ilyen? Kéred a gyereket, de csak nem csinálja. Nem pakolja el a játékokat a nappaliból, pedig már 10x kérted, miközben kavarod az ebédet a konyhában és nem tudsz helyette is dolgozni a renden. Nem veszi fel azt a meleg, bundás nadrágot, amit a legutóbbi shoppingoláskor vettél, pedig már előre elképzelted, mennyire csinos lesz benne, milyen jó puha és meleg érzése lesz. Mééégis ilyenkor télen ez igazán fontos, nem igaz? 😁 De ő hajthatatlan, a régi, kedvenc, kinyúlt mesehősös nadrág kell. Egyszer a kutyás mese kell, majd gondol kettőt, mire a legizgalmasabb rész következne, mégis az autós az...
Úgy érzem mindig is tudtam, hogy valami olyat akarok közvetíteni az embereknek, amitől jobban érzik magukat és sokkal inkább a fejlődésre és pozitív változásokra tudom őket motiválni. Sokáig ez csak ösztönös volt és nem tudtam megfogalmazni sem. Mára már nagy részben tudatos, hiszen minden velem kezdődik. Én indultam el a fejlődésen, a változáson, így pedig tudatosan, igaz adatokkal tudom inspirálni az embereket. Kövesd a blogom! Változásra inspirállak!